Az ókeresztény temetõ ma

Fotó: Csonka Károly

A Dóm tér és a Szent István tér alatt, az egykori Sopianae római várostól északra, az Apáca utca vonalától a Széchenyi tér keleti széléig húzódik a IV. századi ókeresztény temetõ területe, mely Kelet-Közép-Európában egyedülálló sírépítmény-együttesével 2000-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára, mint az emberiség kultúrája szempontjából kiemelten jelentõs örökségi érték. A temetõ a keresztény vallás és az ókeresztény halotti kultusz európai születésének és kiteljesedésének ritka emlékeit õrzi. Az eddigi kutatások és ásatások különbözõ sír-építményeket és több mint száz sírt tártak fel itt. A sírépítmények egy részének falai bibliai és más vallási tárgyú jelenetekkel, ókeresztény szimbólumokkal gazdagon festettek. Elõször 1716-ban említik feljegyzések egy festett falú sírépítmény elõkerülését. Az elsõ festett sírkamrát 1780-ban fedezték és tárták fel, s azóta is folyamatosan kerülnek elõ sírkamraépületek, sírok és leletek.

A Cella Septichora a Dóm teret keleten határoló plébánia épületét a Káptalan utcával összekötõ út és park alatt terül el, 4-5 méter mélyen, az egykori római talajszint mélységében. Az épületet 1938—39-ben tárták fel, de vissza is temették, mivel akkor nem voltak biztosítva a körültekintõ tudományos kutatás és bemutatás megfelelõ feltételei. 66 esztendõs csipkerózsika álom után 2005-ben sikerül a régen dédelgetett tervet megvalósítani: feltárásra és bemutatásra kerül az ókeresztény temetõ legnagyobb méretû épülete, melynek falai a föld alatt 2-3 méter magasan állnak.