 |
        |
 |
|
Világörökségi helyszínek
Különös helyet foglal el ezek között — egyetemes jelentõségénél fogva — az ókeresztény, Kr. u. 4. századi emlékanyag, amely a mai belváros északnyugati részén, a bazilika környékén maradt fenn, átvészelve a népvándorláskor és a középkor viharait. Sopianae — a római kori Pécs — története a Kr. u. 2. századig nyúlik vissza, amikor a Mecsek hegység déli lábánál az itt haladó É—D irányú kereskedelmi utak találkozásánál egy kedvezõ fekvésû és éghajlati adottságú, de nem túlságosan városias jellegû település alakult ki. A korai kis település a Kr. u. 3. század végén már városiasabb külsõt öltött és idõközben városi rangra is emelkedett. A 3. század legvégén már a négy részre osztott provincia Valeria nevû tartományának központja, közigazgatási székhelye, ahonnan a helytartó, a praeses irányította a provincia ügyeit. A kereszténység a Római Birodalomban A kereszténység közel-keleti bölcsõjébõl kiindulva a római korban terjedt el Európában. Legkorábban Itáliában jelentek meg a keresztények a Kr. u. 1.században. Nagyobb tömegben késõbb, a Kr. u.. 2—3. század folyamán elsõsorban a keleti tartományokból érkeztek keresztények az európai provinciákba, így Pannóniába is. Ennek kiváltó oka és késõbb fenntartója is a keleti tartományokkal folytatott kereskedelem és az ott vívott háborúk voltak. Az új vallás széles körû elterjedéséhez természetesen olyan ideológiai, gondolkodásbeli változásokra is szükség volt, amelyek következtében a lakosság egy része a korábban teljesen ismeretlen vallás híve és egyben terjesztõje is lett. A Kr.u. 4. század végére Jézus tanait már széles körben ismerték, a keresztény hit nagyszámú gyülekezetet tudhatott maga mögött. A kereszténység történetének korai idõszaka (Kr. u. 2—3. század) az üldözések kora volt. A változást a Kr. u. 313-ban kiadott milánói (mediolanumi) türelmi rendelet jelentette. Constantinus császár, aki maga is keresztény hitre tért, híres rendeletével feloldozta a keresztényeket, lehetõvé téve a vallás gyakorlását. Ez a keresztény gyülekezetek megerõsödéséhez is hozzájárult és ettõl kezdve a közösségek életét már régészeti hagyatékuk alapján is ismerjük. E régészeti hagyaték elsõsorban a temetkezéssel kapcsolatos építészeti emlék, amelyek Magyarországon legnagyobb számban éppen Pécsett, a Szent István tér és környékén elterülõ római temetõ területén maradtak fenn. A római kori Pécs (Sopianae) ókeresztény temetõje Sopianae városának Kr. u. 4. századi ókeresztény közössége jelentõs számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt egykori temetõjében. Az ókeresztény temetõi emlékegyüttes nagysága és gazdagsága a legjelentõsebb az Olaszországon kívüli nekropoliszok emlékanyagában. A város és a temetõ területén is 200 éve folynak régészeti kutatások. A város nagy kiterjedésû temetõje a Mecsek hegység déli lejtõin helyezkedik el a római kori lakott településtõl északra. A negyedik századra jellemzõ, hogy a temetõk gyakran a településeken kívül, de azokhoz nagyon közel alakulnak ki. Az elsõ sírkamrát a 18. század elején a mai Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma udvarán találták, errõl azonban csak feljegyzések tudósítanak. 1782-ben bukkant elõ az elsõ olyan ókeresztény emlék, a Péter-Pál sírkamra, amely mind a mai napig fennmaradt. 2000-ben kezdõdött el a legújabb lelet, az alaprajzilag egyedülálló nyolcszögû sírkamra feltárása. A közben eltelt 218 év alatt 16 sírkamrát, több száz sírt és az azokban eltemetett több ezer késõ római tárgyat hozott felszínre a régész ásója. A sírkamrák közül 3 (Korsós sírkamra, az Ókeresztény mauzóleum és a vele együtt látogatható Ókeresztény Sírkápolna) jelenleg is nyitva áll, a Péter-Pál sírkamra várhatóan jövõ évben nyílik meg a közönség elõtt, 7 a védelem és állagmegóvás érdekében ideiglenesen zárva tart. A festett sírkamrák száma 5, az V. számú, nyolcszög alaprajzú épület feltárása most folyik. A sírkamrák figurális és ornamentális falfestése csak Róma város katakombafestészetéhez hasonlítható. A sírkamrák falain az ókeresztény szimbólumok (Krisztus-monogram, galamb, a korsó és a pohár) mellett található bibliai jelenetek (Péter és Pál apostolok, Ádám és Éva, Dániel próféta az oroszlánok barlangjában, Háromkirályok, Jónás jelenete, Mária és a gyermek Jézus) közeli analógiái Róma város katakombáiból ismertek. A kancsó és pohár a halotti tor vagy az eucharisztia (oltáriszentség) szimbóluma lehet, a több helyen is feltûnõ Krisztus-monogram Krisztus személyes jelenlétére utal és gyakran a sírokból elõkerült ékszereken, gyûrûkön, fülbevalókon is megjelenik. A pécsi ókeresztény építmények éppen méretükbõl adódóan bensõséges, antik miliõt képesek árasztani még napjainkban is. A pécsi emlékek építészetileg abban térnek el a Balkánon és más európai provinciákban talált hasonló épületektõl, hogy a sopianaei temetõépületek között kétszinteseket is találunk, amelyeket kettõs feladat ellátására emeltek: Egyszerre voltak temetkezési helyek (sírkamra-cubiculum) és szertartások céljára szolgáló kápolnák (memoria). A sopianaei temetõ területén eddig feltárt sírkamrák, kápolnák, mauzóleum olyan együttest alkotnak tehát, amelynek egyedi építészeti megjelenése és ugyancsak egyedi, bibliai gyökerekbõl táplálkozó falfestészete egy napjainkra is kiható kultúráról és civilizációról tanúskodik. A világörökségi listára nevezett emlékanyag olyan eszmékhez kötõdik, amelyek történelmi jelentõsége kiemelkedõen fontos. A viszonylag kis területen feltárt, dokumentált és nagyrészt a mai napig is megtekinthetõ építmények mûemlékegyüttese a késõ római temetõ hangulatát idézi az épületekbe belépõ látogató számára. A falképeken keresztül közel kerülhet a késõ antik ember lelkivilágához és megbizonyosodhat arról, hogy a kereszténység elterjedésével, általánossá válásával ez az új vallás milyen páratlan mûvészeti alkotásokat eredményezett. Az ókeresztény emlékcsoport különleges, egyedi bizonyítékát jelenti egy sajátos történelmi kontinuitásnak, amely átível a Kr. u. 4. századtól a népvándorláskor mozgalmas évszázadain egészen a magyar honfoglalásig. Pécs, mint folyamatos keresztény kegyhely — és mint ez a püspökség megalapításában is kifejezõdik — szorosan kapcsolódik a keresztény gondolatisághoz és az államalapításhoz. A római ókeresztény épületegyüttes szellemi üzenetének különös ritkaságú diszkontinuus fennmaradása és meghatározó szerepe a magyarság Kr. u. 10. századi európai integrációját jelentõ kereszténység egyházszervezetének kiépítésében kiemelkedõ jelentõségû. Olyan hagyomány, amely a magyarságnak a keresztény Európa államai közé, a középkori európai kultúrába való beilleszkedését segítette elõ. Az ókeresztény temetõk épületegyüttesében megtestesülõ spirituális kontinuitásnak köszönhetõen a középkori alapítású, ma is élõ egyházmegyei központ nem az antik város, hanem a hozzá tartozó temetõ területén fejlõdött ki és erõsödött meg. A pécsi ókeresztény emlékek egyetemes és helyi, de mindenképpen kiemelkedõ értékû tanúi az elsõ évezred keresztény halotti kultuszának, egy új vallás ébredésének és a változó körülmények közötti utóéletének. Ilyen nagyszámú és változatos arculatú ókeresztény emlék – amelynek nagyobb része ma is látogatható – az európai provinciákban máshol nem került elõ. A bibliai és más vallási tárgyú jelenetekkel, ókeresztény szimbólumokkal ékes falfestmények a késõ római ókeresztény mûvészet kiemelkedõ alkotásai.
Az UNESCO Világörökségi Lista Az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 1972. november 17-én párizsi értekezletén határozta el a Világörökségi Lista létrehozását azzal a céllal, hogy az egyetemes jelentõségû kulturális és természeti értékeket számba vegye és védelmüket biztosítsa. Az akkor felállított Világörökségi Bizottság egyik fõ feladata ma is, hogy együttmûködjön azokkal az államokkal, amelyek emlékei a listán találhatók és segítséget nyújtson ezek megõrzésében. A Világörökségi Listán a 2000. decemberi adatok szerint 122 ország összesen 690 természeti és kulturális emléke szerepel: 529 kulturális érték, 138 természeti helyszín, 23 pedig mindkét kategóriába besorolható. Elõször 1978-ban kerültek a listára mûemlékek, vagy természeti kincsek, mint pl. a kanadai Nahanni Nemzeti Park, az aacheni katedrális (Németország), és a Yellowstone Nemzeti Park (Colorado, USA). Krakkó (Lengyelország) központja is ekkor vált a világörökség részévé. A magyarországi helyszínek közül 1987-ben a budai vár és Hollókõ falu nyerte el a megtisztelõ címet, majd 1995-ben a Hortobágyi Nemzeti Park, illetve az Aggteleki Nemzeti Park, 1996-ban a pannonhalmi bencés apátság és természeti környezete lett a világörökség része. 2000-ben a sopianaei ókeresztény temetõ mellett a Wachau kultúrtáj (Ausztria), az olomouci (Cseh Köztársaság) barokk Szentháromság szobor, a Loire-völgyi kultúrtáj (Franciaország), valamint Verona városa (Olaszország) érdemelte ki ezen megtisztelõ címet. Ismertebb világörökségi helyszínek: Salzburg és Graz városközpontja (Ausztria) Angkor (Kambodzsa) Dubrovnik (Horvátország) Az abu-simbeli templom és a gízai piramisok (Egyiptom) Prága (Cseh Köztársaság) Mont-St.Michel (Franciaország) Notre Dame székesegyház (Franciaország - Párizs) Akropolisz (Görögország - Athén) Meteorák (Görögország) Vatikánváros Altamira barlang (Spanyolország) Quedlinburg (Németország) Machu Picchu (Peru) Toledo (Spanyolország) Katona Gyõr Zsuzsa régész |
|
