Az ókeresztények

A kereszténység története természetesen Jézussal kezdõdött. A keresztény egyház története is ekkor indult, hiszen Jézus maga jelölte ki Pétert a leendõ egyház fejének. Az elsõ Róma városi püspök, a késõbbi pápák elõdje tehát Péter lett. Vele egy idõben térített Tharsusi Szent Pál is, aki az 1. században megnyitotta az utat a nem zsidó vallásúak kereszténnyé válása elõtt. Az ókeresztény kor nagyjából Kr.u. 600 körül ért véget, amikor a keresztény egyház kialakulása és a vallási tanok véglegesítése Gergely pápával lezárult.

Az ókereszténység elsõ korszaka — az illegalitás évei, amikor a császárok kegyétõl függõen hol gyakorolhatták vallásukat, hol pedig bujkálniuk kellett — Pannoniában nem hagyott erõs nyomot. Az elsõ két évszázadban legalábbis biztosan nem. A temetõk képe valószínûleg a hagyományosan a birodalomszerte elterjedt szokásokat tükrözte: hamvasztás, sírkõállítás, pogány sírmellékletek. Sopianae e korai idõszakból való temetõjét sajnos még nem sikerült megtalálni, a szórványos lelõhelyek alapján legfeljebb csak sejthetjük, hogy a Ferencesek utca környékén lehetett. Itt bukkantak fel ugyanis nagyobb számban sírkõtöredékek és néhány hamvasztásos sír.

A keresztényüldözések idején az életben maradottaknak valószínûleg sok mártír hamvait sikerült megszerezniük és hitüknek megfelelõ módon eltemetniük. Úgy tûnik, hogy e maradványok néha fontosabbakká váltak, mint életükben maguk a leendõ mártírok. A mártírsírokkal együtt jelenhettek meg tömegesen az egyszerû keresztény sírok is, amik a 3. századi, K-i eredetû rítusváltásnak köszönhetõen immáron csontvázas (nem hamvasztásos), nyeregtetõs téglasírok voltak. Bár a kereszténység eszméi szerint a halál után nem a test, hanem a lélek élt tovább, régi hagyományok nyomán a régészet szerencséjére az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé a sírba. E tárgyak fõleg ruhatartozékok, személyes dolgok és pénzérmék voltak.

Gábor Olivér